4. fejezet

Horace Slughorn

Harry eleinte kicsit feszengett az igazgató társaságában, tekintve, hogy legutóbbi találkozásuk elég viharosra sikeredett. A Dursley ház elhagyása után Dumbledore figyelmeztette Harryt, hogy vegye magához a láthatatlanná tévő köpenyét és tartsa kéznél a varázspálcáját is. A felszólítás meglepte a fiút, hiszen az iskolán kívüli varázslat tilos volt számára, de az igazgató megnyugtatta, hogy vészhelyzet esetén engedélyezett az ellenátkok használata. Ezt követően Dumbledore és a bal karjába kapaszkodó Harry (mivel az igazgató jobb keze sérült volt) egy Budleigh Babberton nevezetű kisvárosba hoppanált. Azért mentek oda, hogy meggyőzzék Dumbledore egy régi kollégáját, álljon újra munkába a Roxfortban. Harry nem egészen értette, hogyan tudna ebben ő segíteni, de annyiban hagyta a dolgot.
Útközben szóba került Harry sebhelye is, ami már egyáltalán nem fájt, de ezen Dumbledore egyáltalán nem lepődött meg, hiszen logikus volt, hogy Voldemort már nem használja ezt a kapcsolatot köztük, mióta megtudta, hogy Harry is belelát ezáltal a gondolataiba. Beszéltek a Minisztérium által kiadott szórólapról is, és fény derült az abban említett Inferik mibenlétére is, melyek valójában megbűvölt holttestek, és feladatuk a sötét varázslók parancsainak teljesítése volt, de Voldemort bukása óta nem látták őket.
Végül megtalálták a keresett házat, ahol is nem várt látvány fogadta őket: A bejárati ajtó a keretéből kiszakítva feküdt a földön. Bent sem volt sokkal jobb a helyzet, mindenhol pusztítás és rombolás nyomai voltak láthatók. Ennek ellenére Dumbledore úgy vélte, a keresett személynek valahol ott kell lennie, és rövid szemlélődés után egyszer csak beledöfte a pálcája hegyét egy ártatlannak látszó karosszékbe - és az Harry legnagyobb megdöbbenésére feljajdult. A következő pillanatban a karosszék helyén már egy testes, kopasz öregember guggolt a hasát masszírozva. Hiába volt tehát a mesteri terv az álcázásra, a ház fölül hiányzó Sötét Jegy mindent elárult Dumbledore-nak.
Miután az igazgató és a régi kolléga közösen rendet raktak a nappaliban, Dumbledore bemutatta Harrynek az illetőt, aki nem más volt, mint Horace Slughorn. Dumbledore-nak fel sem kellett tennie a kérdést, Horace máris tiltakozott, hogy nem vállalja a munkát. Az igazgatónak annyit sikerült még elérnie, hogy egy pohárkával igyanak a régi szép idők emlékére, mielőtt távoznának. Lassan érthetővé vált, az is, mi volt az a komédia Harryék érkezésekor a házzal. Horace elmesélte, hogy már egy éve úton van azon okból kifolyólag, hogy megelőzzön egy esetleges halálfaló látogatást, hiszen tehetségének és képességeinek Voldemort minden bizonnyal nagy hasznát venné.
A beszélgetés közben Dumbledore még egy ideig győzködte Horace-t a munkával kapcsolatban, de aztán kiment a fürdőszobába magára hagyva Harryt a férfival. Horace azzal indított, hogy Harry mennyire hasonlít az apjára, kivéve persze a szemét, ami az anyjáé. Kiderült, hogy ismerte Jamest és Lilyt is, és hogy Lily az egyik kedvenc tanítványa volt. Mindig is sajnálta, amiért a lány nem az ő házába került, ugyanis Horace a Mardekár ház feje volt annak idején. Ahogy Lilyn elmélkedett, igen csodálkozó hangnemben megjegyezte, hogy milyen tehetséges tud lenni egy-két mugli származású varázsló és boszorkány annak ellenére, hogy nem tiszta a vérük. Láthatólag jó kapcsolatokat épített ki a diákság körében tanári pályája alatt, melyek később is nagy hasznára voltak. Mint egy szenvedélyes gyűjtő, úgy alakította ki és ápolta kapcsolatait a legígéretesebb diákokkal, akiknek pályáját - ugyanezen kapcsolatait felhasználva - egyengette tovább. Így történhetett, hogy egy idő után a legkülönfélébb területek befolyásos pozícióit Slughorn egykori tanítványai töltötték be.
A beszélgetés további részében Horace lassacskán kitárulkozott, és megtudtuk, hogy azért sem szeretett volna a Roxfortban tanítani, mert azzal nagy nyilvánosság előtt vállalta volna, hogy szimpatizál a Főnix rendjével. És bár a Renddel magával nem volt problémája, elismerte bátorságukat és munkájukat, de a halálozási arány akkor is túl magasnak bizonyult a tagok körében. Erre reagálva Harry biztosította, hogy egy roxforti tanári állás nem von maga után semmiféle kötelezettséget a Főnix Rendjével szemben, hiszen a jelenlegi tanárok többsége sem tagja a Rendnek. Dumbledore személye viszont már önmagában garancia a biztonságra, hiszen ő az egyetlen, akitől Vodemort tart.
Horace kezdte belátni Harry igazát, és amikor Dumbledore hosszas távolmaradás után végül visszatért a fürdőszobából, majd sürgősen távozni készült Harryvel, végül beadta a derekát és elfogadta az állást.
Távozásuk után az igazgató megkérdezte Harrytől, hogy milyen benyomást tett rá a régi kolléga. Harry érzései kicsit összetettek voltak, nem tudott konkrét választ adni. Ekkor Dumbledore mesélni kezdett Horace személyéről és a Roxfortban töltött éveiről. Kiderült, hogy Horace mindig is szerette a híresek, a sikeresek és hatalommal rendelkezők társaságát. Szerette azt hinni, hogy eredményeiket az ő közbenjárásával érték el. Mindezt pedig csak azért mesélte el Harrynek, hogy figyelmeztesse, Horace minden bizonnyal Harry társaságát is keresni fogja.
Megint hoppanálásra került sor, ám ez alkalommal Harry egyből tudta, hova érkezett. A fiú szíve nagyot dobbant, amint megpillantotta a második helyet a világon, ahol leginkább szeretett lenni: az Odút. Ám mielőtt beléptek volna a házba, Dumbledore még szeretett volna váltani vele néhány szót négyszemközt. Mondandóját egy dicsérettel kezdte, amiért Harry olyan hősiesen viselte a közelmúlt eseményeit, és nem beszélt senkinek sem a próféciáról. Bár hozzátette, szerinte Hermionénak és Ronnak joga lenne megtudni, hiszen ezzel tartozik nekik. Dumbledore azt is elmondta, hogy magánórákat fog neki adni a következő tanévben. Ez azt is jelentette Harry számára, hogy megszűnik a kapcsolata Pitonnal, tekintve, hogy a vele folytatott magánóráknak vége, és minden bizonnyal a bájitaltan vizsgán nyújtott teljesítménye sem ütötte meg a továbbtanuláshoz szükséges szintet. Az igazgató azonban óva intette az ilyenfajta következtetésektől, hiszen sosem tudni, mit hoz a holnap. A beszélgetés végén Dumbledore még annyit kért Harrytől, hogy tartsa mindig magánál a láthatatlanná tévő köpenyt minden eshetőségre felkészülve. Aztán elindultak az Odú irányába.