333 portál!!!
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Focivilág!!!

 

Játékbemutató rovat!

 
Flashgames
 
A Félvér Herceg
 
Star Wars
 
GTA:San Andreas
 
Harry Potter
 
Szórakozás & Poén
 
Letöltések
 
Linkek

 

 
Manó-kopók

19. fejezet

Manó-kopók

Ron a gyengélkedőn feküdt egyelőre eszméletlenül, de Madam Pomfrey biztosította róla a szüleit és a barátait is, hogy hamarosan teljesen rendbe fog jönni. Fred és George meg is látogatták, mivel épp Roxmortsban voltak, azt fontolgatva, hogy megveszik Zonko Csodabazárját, de tartanak tőle, hogy ha megszüntetik a roxforti diákok roxmortsi kirándulásait, akkor mégsem lesz ez akkora bombaüzlet, mint amekkorának elsőre tűnt.
Hermionét szörnyen megrázta az eset, és barátai társaságában egész nap hallgatagon, szipogva virrasztott Ron ágyánál vagy a folyosón.
Mindenki azt találgatta, ki lehetett az igazi célpont, mert abban biztosak voltak, hogy az italban lévő mérget nem Ronnak szánták. Fred arra gyanakodott, hogy Slughorn Harryt akarta megmérgezni, csak véletlenül összecserélte a poharakat, Ginny viszont úgy vélte, hogy az italt szánhatták egyenesen Slughornnak is, hiszen őt is szívesen félreállítanák néhányan, és felmerült az a lehetőség is, hogy Dumbledore-nak szánták a mérget, hiszen Slughorn neki tartogatta az italt.
Hermione szerint az viszont bizonyos, hogy Katie és Ron esete között összefüggés van, hiszen mindkettő végzetes kellett volna, hogy legyen, mégis megúszták, ám ez csak a szerencsén múlt. Ráadásul minden jel arra mutat, hogy sem a nyaklánc, sem a méreg nem érte el a célszemélyt, akinek szánták. És ez azt jelenti, hogy az események mögött rejtőző személy igen veszélyes, hiszen nem törődik azzal, hány ember hal meg addig, míg eléri azt, akit akart.
Mr és Mrs Weasley könnyekig meg voltak hatva, amiért Harry megmentette a fiukat, és ahogy számba vették, rájöttek, hogy a fiú ezzel már a harmadik Weasley életét mentette meg Ginny és Arthur után. "Csak annyit tudok mondani, hogy rámosolygott a szerencse a családunkra aznap, amikor Ron a Roxfort Expresszen úgy döntött, hogy a te fülkédben foglal helyet, Harry" - mondta Mr Weasley.
Hagridot rendkívül aggasztotta, hogy vajon meddig működhet még az iskola tovább, hiszen egyre inkább eluralkodik a pánik, és egyre több szülő veszi ki a gyerekeit az iskolából. Elmondta azt is, hogy az iskolatanács fontolóra vette a Roxfort bezáratását, amit nem is csodált, hiszen mindig is kockázatos volt egy diáknak Roxfort falai közé lépnie, ahol kiskorú varázslók százai vannak összezárva, de a gyilkossági kísérletek már egészen más lapra tartoznak. Nem is csoda, hogy Dumbledore dühös Pitonra.
Ez a véletlenül elejtett megjegyzés természetesen azonnal felkeltette a figyelmüket, és addig nem is nyugodtak, míg kihúzták a részleteket Hagridból: Az óriás az erdőből kifelé jövet hallotta meg őket véletlenül. Vitatkoztak. Piton azt mondta, Dumbledore túlságosan biztos volt a dolgában, ő viszont már lehet, hogy nem akarja ezt tovább csinálni. De hogy mit, az nem derült ki. Hagrid szerint Piton kimerültnek tűnt, Dumbledore azonban kemény hangon emlékeztette rá, hogy ígéretet tett neki.
Harry még akkor is ezen töprengett, amikor visszatért a klubhelyiségbe, ám ott összefutott McLaggennel, aki rábeszélte, hogy Ron felépüléséig bízza rá a Griffendél kviddicscsapatának őrzői posztját, és Harry beleegyezett. A griffendélesek nagy várakozással tekintettek a következő, Hugrabug elleni kviddicsmecsre, amikor is reményeik szerint Zacharias Smith, az ellenfél csapatának egyik hajtója megbűnhődik végre a nyitómeccsen elhangzott kommentárjai miatt.
Harryt azonban sokkal inkább érdekelte Malfoy különös viselkedése. Továbbra sem adta fel, hogy kifigyelje őt, de a fiú semmi szokatlant nem csinált, leszámítva persze azt, hogy időnként eltűnt a térképről. Igaz, Harrynek nem sok lehetőse nyílt rá, hogy a viselkedését vizsgálja, mivel bárhova ment, vagy Lavender Brown, vagy Cormac McLaggen követte.
Előbbi Ronról, utóbbi a kviddicsről és a taktikákról akart beszélni vele, ő pedig képtelen volt eldönteni, melyiket találja bosszantóbbnak. Mikor már a csapattársakat is kezdte idegesíteni, hogy McLaggen mindenkinek taktikai tanácsokat osztogat, Harry kénytelen volt emlékeztetni rá, melyikük is a csapatkapitány. McLaggen azonban nem hagyta abba, sőt a meccsen is folytatta: Játék helyett másokat oktatott ki, ami odáig fajult, hogy elkezdte magyarázni az egyik terelőnek, hogyan kell elütni a gurkókat, és az éppen odarepülő Harryt leütötte egy gurkóval. Harry a gyengélkedőn ébredt törött koponyával, a meccs pedig csúfos vereségbe torkollott.
Ron a gyengélkedőről élvezte a meccs alatt Luna Loovgood kommentárját, Harry azonban aligha volt oda csapata teljesítményéért, s kezdte sajnálni, hogy nem inkább Malfoyt követte, aki a meccs ideje alatt elég meglepő módon az iskola összes többi tanulójával ellentétben két lánnyal kószált a kastélyban.
Harryt nem hagyta nyugodni Malfoy mesterkedése, és végül megtalálta a megoldást! Magához hívatta Siport, hátha most végre hasznát veheti. Ám a manó Dobbyval együtt érkezett, akivel épp egy vérre menő küzdelmet folytattak. Miután szétválasztották őket, Harry kiadta a parancsot: Sipor kövesse Malfoyt és rendszeres időközönként számoljon be mindenről, amit lát. A manó persze kijelentette, hogy ő szívesebben szolgálná a Malfoy-fiút, de a parancs ellen természetesen nem tehetett semmit. Dobby ellenben égett a vágytól, hogy részt vehessen a küldetésben, így Harry beleegyezett, hogy Siporral felváltva kövessék Malfoyt.

 
Óra
 
Rakj a kedvencek közé!
Rakj a kedvencek közé!!!
 
Szavazz az oldalamra!

Szavazz rám a Hungarian Top10 - WAREZ -on!

 

http://free.srv.hu/t/b/tbanner/

 

Reklámozza Ingyen Weboldalát ! Banner TOP 2004 - http://www.bannertop.tk

 
Szavazás
Milyen volt a Harry Potter 4?

Szuper!
Jó!
Egynek elmegy.
Nem volt jó.
Xar volt.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Köszöntő
 

 
Látogatottságmérő
Indulás: 2005-06-22
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre