16. fejezet

Egy igen fagyos karácsony

Ron döbbenten hallgatta végig Harry beszámolóját a Draco és Piton közt lezajlott beszélgetésről, és döbbenete csak fokozódott, amikor meghallotta, hogy Piton törhetetlen esküt kötött arra vonatkozóan, hogy minden körülmények között megvédi az ifjabbik Malfoyt. Egy ilyen eskü megszegője ugyanis az életével fizet.
Persze gyanították, hogy Hermione (akivel Harrynek már nem volt alkalma ezt megbeszélni az elutazásuk előtt), Ron apja, sőt Dumbledore is azt fogja mondani, hogy Piton bizonyára csak el akarta hitetni Dracóval, hogy segíteni akar neki, és így próbálta meg kiszedni belőle, hogy mire készül. Harry azonban hallotta őket, és lehetetlennek tartotta, hogy Piton mindezt csak megjátszotta. Azt viszont most már egyikük sem tagadhatta le, hogy Malfoy valóban készül valamire.
Harry folyamatosan kereste az alkalmat, hogy beszélhessen az ügyről Mr Weasleyvel, ám a varázsló igen elfoglalt volt, így csak szenteste a vacsora végeztével nyílt alkalmuk rá, hogy pár szót váltsanak. Előbb azonban végig kellett hallgatniuk Celestina Warbeck (Mrs Weasley kedvenc énekesnője) rádióban sugárzott ünnepi koncertjét, miközben a karácsonyfa tetejére állított kerti törpében gyönyörködtek, amit az ikrek fogtak a kertben, és egy kábító bűbáj után tüllbe öltöztették, majd szárnyakat aggattak rá. Remus Lupin, aki szintén ott volt, a kandalló közelében üldögélt a tűzbe bámulva, és soványabb, rongyosabb volt, mint valaha.
Mr Weasley annak ellenére, hogy rengeteget dolgozott, nem volt valami elégedett a Minisztérium munkájával, ugyanis az utóbbi időben történt három letartóztatás mindegyike zsákutcának bizonyult - az érintetteket (köztük Stan Shunpike-ot) viszont nem engedték el, hogy így óvják meg a Minisztérium hírnevét, és azt a látszatot keltsék, hogy hatékonyan működnek.
Miután beszámolt Mr Weasleynek Piton és Draco párbeszédéről, a férfi első gondolata is az volt, hogy Piton csak megjátszotta magát. Lupin érdeklődve hallgatta őket attól fogva, hogy a témára terelődött a szó, és amikor Harry azon kezdett morfondírozni, hogyan tudnák kideríteni, hogy Piton melyik oldalon áll, hirtelen közbeszólt. Azt mondta, ez nem az ő dolguk, hanem Dumbledore-é, és ha Dumbledore megbízik Pitonban, az elég kell, hogy legyen mindannyiuknak. Ettől a véleményétől még az sem tántorította el, hogy Harry emlékeztette rá: Dumbledore sem tévedhetetlen.
Amikor Harry felvetette, hogy Remus netán kedveli Pitont, a férfi azt felelte, nem kedveli, de nem is tekinti az ellenségének. A diákkorukban történt események áthidalhatatlan éket vertek közéjük, de sosem fogja elfelejteni a volt bájitaltan tanárnak, hogy amikor ő is Roxfortban tanított, minden hónapban megfőzte neki a farkasölőfű főzetet, és így szenvedésmentessé tette az átalakulásait, pedig könnyűszerrel megitathatott volna vele akármit.
Ám ettől függetlenül azt tanácsolta Harrynek, hogy mondja el a dolgot Dumbledore-nak is, de ne várjon tőle sokat, mert valószínű, hogy az igazgató nem fogja osztani a véleményét, sőt lehet, hogy még csak meg sem lepi majd a beszámolója, hiszen előfordulhat, hogy épp az ő kérésére próbálta Piton kivallatni Dracót.
Ezután Lupinra terelődött a szó, aki elmesélte, hogy az utóbbi évben csatlakozott a többi vérfarkashoz, akik nagy része Voldemort oldalán áll. Dumbledore kérésére ment kémkedni a varázslótársadalom perifériáján tengődő, nyomorgó, bűnözésből élő vérfarkasok közé, és elég nehéz volt elnyernie a bizalmukat, mivel rajta meglátszott, hogy velük ellentétben megpróbált beilleszkedni a "rendes" varázslók közé.
A vérfarkasok azért támogatták Voldemortot, mert tőle várták, hogy jobb soruk legyen. Elégtételt akartak venni a varázslókon, amiért kitaszították őket. Vezérük, Fenrir Greyback például egyenesen küldetésének tekintette, hogy minél több varázslót tegyen vérfarkassá, hogy ezzel csökkentse a számukat és növelje a fajtája népességét. Gyerekekre specializálta magát, akiket a harapás után elszakítva szüleiktől könnyen formálhattak a maguk eszméi szerint. Ő harapta meg Remust is annak idején.
Harry egy hirtelen ötlettől vezérelve azt is megkérdezte Lupintól, hallotta-e valaha a Félvér Herceg nevet. Segítségképp elmondta, hogy nagy valószínűséggel ez az illető fejlesztette ki a Levicorpus varázsigét, amivel annak idején az apja Pitont "reptette". Lupin azonban sosem hallotta ezt a nevet, és kizárta, hogy a Tekergők valamelyike lett volna az, sőt azt is kétségbe vonta, hogy az illető velük egy időben járt Roxfortba. Azt tanácsolta Harrynek, hogy nézze meg, mikori kiadású a könyv, az talán ad némi támpontot, és a fiú rögtön a szobájukba érve így is tett, ám amikor meglátta, hogy a könyv közel ötven éves, nagyot csalódott.
Másnap ajándékbontásnál Ron óriási megrökönyödéssel vette a kezébe Lavender ajándékát, ami nem volt más, mint egy vastag aranylánc rajta a felirattal: "Édesem" De Harry sem panaszkodhatott, őt ugyanis Sipor lepte meg egy egész doboznyi nyüzsgő lárvával.
Percy látogatására egyikük sem számított, ám másnap reggel váratlanul beállított, méghozzá Rufus Scrimgeour mágiaügyi miniszter kíséretében. Percy rettentő zavarban volt és láthatóan nehezére esett belépni a szülői házba, a miniszter azonban átvette a szót és kifejtette, hogy épp erre jártak, Percy pedig ragaszkodott hozzá, hogy beugorjanak pár percre kellemes ünnepeket kívánni. Mrs Weasley rettentően meghatódott a fia láttán, ám sem a család többi tagja, sem Harry nem osztozott az örömében.
Scrimgeour úgy tett, mint aki nem akar útjában lenni a családi eseménynek, ezért felajánlotta, hogy ő inkább kimegy a kertbe, kíséretéül pedig Harryt szemelte ki. Persze ezúttal is egyértelmű volt, hogy a valódi célja pontosan az volt, hogy Harryvel beszéljen. Arthur meg akarta akadályozni, ám a fiú úgy döntött, beleegyezik és követte a férfit a kertbe.
Harry kíváncsi volt, mire megy a játék, de nem könnyítette meg a miniszter dolgát; hagyta, hadd beszéljen ő. Scrimgeour azzal kezdte, hogy kifejtette, milyen régóta szeretett volna már Harryvel beszélni, ám Dumbledore ezt kereken elutasította. Miután Harry nem reagált, Scrimgeour a Minisztériumban történt eseményekre terelte a szót és azt feszegette, hogy vajon Harry tényleg kiválasztott-e. A fiú azonban elzárkózott a válasz elől, mire a miniszter úgy reagált, hogy tulajdonképpen nem is igazán számít, hogy kiválasztott-e vagy sem. Elmondása szerint csak az számít, hogy az emberek úgy gondolják, ő a kiválasztott és hősként tekintenek rá. Reményt ad nekik a személye, és emiatt szinte kötelessége, hogy a Minisztériummal együttműködjön. Nem vár tőle sokat, csupán annyit, hogy időnként ki-be járjon az épületben, hogy az emberek lássák, hogy ott van. És így még arra is alkalma nyílna, hogy az aurori pályáját megalapozza, hiszen felvehetné a kapcsolatot a legbefolyásosabb emberekkel.
Harry miután tisztázta, hogy ezzel tulajdonképpen az egyetértését fejezné ki a Minisztérium munkájával kapcsolatban, kereken visszautasította az ajánlatot és kifejtette, hogy sok minden nem tetszik neki, ami a Minisztériumban folyik. Kijelentette, hogy nem szereti, ha kihasználják, mire a miniszter úgy reagált, hogy sokak véleménye szerint Harrynek kötelessége lenne a Minisztérium hasznára lenni.
A vita egyre inkább elmérgesedett köztük. Harry a miniszter szemére vetette azt is, hogy előző évben, amikor próbálta elmondani mindenkinek, hogy Voldemort visszatért, az aurorok vezetőjeként korántsem volt ilyen készséges, mint most. Scrimgeour erre nem reagált, hanem azt kezdte firtatni, mire készül Dumbledore és hova megy olyankor, amikor elhagyja az iskolát. Harry természetesen erre sem válaszolt - bár nem is tudott volna, - és amikor a férfi azt mondta, megtalálja a módját, hogy kiderítse az igazgató titkait, Harry azt tanácsolta, hogy okuljon Caramel hibáiból és hagyja békén Dumbledore-t.
Scrimgeour számára végül egyértelművé vált, hogy Harry elkötelezett híve Dumbledore-nak, és a fiú ezt emelt fővel, büszkén vállalta.