13. fejezet

A titokzatos Denem

Az iskolában futótűzként terjedt a Katie elleni támadás híre, de Harryn, Ronon, Hermionén, Leanne-on és persze (Harry szerint) Dracón kívül más nem is sejtette, hogy nem a lány volt az igazi célpont. Barátai azonban továbbra sem találták valószínűnek Harry "Malfoy-mint-Halálfaló" elméletét.
Hétfő este pontban nyolckor Harry kopogtatott Dumbledore professzor irodájának ajtaján. Ekkor volt esedékes a következő órájuk. Dumbledore elmondta, hogy Katie nincs valami jól, de valószínűleg hamarosan felépül. Viszonylag szerencsés volt: csupán a kesztyűjén lévő apró lyukon át érintette meg a nyakláncot, ezért maradhatott életben.
Harry megkérdezte, hol járt az igazgató az utóbbi néhány napban, Dumbledore azonban kitérő választ adott. A fiú Mundungus lopásairól is beszámolt, a professzor pedig további lépéseket ígért az ügyben. Harry ezután megkérdezte, hallott-e McGalagonytól a "Draco-mint-Halálfaló" elméletéről. Dumbledore nem foglalt állást az ügyben, de megígérte, hogy ki fogják vizsgálni.
"De ami igazából foglalkoztat engem, Harry, az az óránk" - mondta Dumbledore, mielőtt egy újabb emléket rakott volna a merengőbe. - "Biztosan emlékszel, ott hagytuk abba a mesét legutóbb, hogy a mugli Tom Denem elhagyta boszorkány feleségét, Merope-ot, és visszatért a családjához Little Hangletonba. Merope egyedül ment Londonba, szíve alatt a gyermekkel, aki egy napon Voldemort Nagyúr lett. Ezek voltak a kezdetek."
Egy megidézett emlékből megtudták, mi történt Londonban: Merope eladta alig tíz galleonért a medált, ami egykoron Mardekáré volt, s amit az apja kincsként őrzött hosszú éveken át. Szüksége volt a pénzre és valószínűleg nem volt tisztában a medalion valódi értékével.
Dumbledore véleménye szerint Merope-nak azért volt ilyen sürgősen szüksége a pénzre, mert felhagyott a varázslással - amit lehet, hogy saját akaratából tett, vagy pedig azért, mert férjének elvesztése olyan törést okozott benne, amitől nem működött többé a varázsereje.
Harryt megdöbbentette, hogy Merope még a fia érdekében sem küzdött az életéért, pedig volt választási lehetősége, nem úgy, mint az ő anyjának. Dumbledore szerint azonban Lilynek is ugyanúgy lett volna más választása, és óva intette a fiút, hogy ne ítélje meg túl keményen Merope-ot, hiszen az egész életére rányomta bélyegét a szenvedés, és nem szorult belé annyi bátorság sem, mint Lily Potterbe.
A beszélgetés után végre elmerültek merengőben, melyben a fiatal Dumbledore ellátogatott abba az árvaházat, ahova Tom Denem csecsemőként került. A fiú ugyanis felvételt nyert Roxfortba. Elbeszélgetett Tomról az árvaház vezetőjével, aki ahogy sorra itta ki az újabb és újabb ginnel teli poharakat, egyre szabadabban beszélt a fiúról, különösen, miután Dumbledore megnyugtatta, hogy semmilyen ok miatt nem fogja befolyásolni Tom roxforti felvételét.
Először beszámolt róla, hogyan került hozzájuk a fiú: Egy fiatal nő érkezett az árvaházba szilveszter éjjelén sok-sok éve, s egy órával később fiúgyermeknek adott életet, majd nem sokkal később meghalt. A nő azt szerette volna, ha a kisfiú az édesapjára hasonlít, s a dajka mélységesen egyetértett vele, hiszen Merope nem volt egy kimondott szépség. A gyermeket akarata szerint Tomnak keresztelték az apja, és Marvolónak/Rowle-nak a nagyapja után, valamint a Denem nevet kapta vezetéknévként. Azonban soha senki nem kereste őt.
"Különös fiú" - mondta róla a dajka. "Kisbabának is az volt. Tudja, szinte soha nem sírt. Aztán... mikor kicsit nagyobb lett... Furcsává vált. A többi gyerek fél tőle."
"Úgy érti, bántja őket?"
"Azt hiszem, igen... De szinte lehetetlen rajta kapni. Történtek dolgok... rémisztő dolgok... (...) Nem hiszem, hogy sokan sajnálják majd, ha távozni látják."
Dumbledore azonban jelezte, hogy Tomnak legalább nyaranta vissza kell térnie az árvaházba, mert nem tudnak neki szállást biztosítani. Az asszony ezután felvezette a professzort a kisfiú szobájába, hogy találkozhasson vele, és magukra hagyta őket.
Tom először azt hitte, Dumbledore az elmegyógyintézetből jött, és oda akarja magával hurcolni őt. Követelte, hogy Dumbledore mondja el az igazat. "Sokkoló volt az utolsó három szó mögött rejlő erő. Ez egy parancs volt, és úgy hangzott, mintha a fiú sokszor használta volna már korábban." Egészében roppant meglepően viselkedett, sohasem úgy, ahogy egy kisfiútól elvárta volna az ember. Egyértelmű volt, hogy nem bízik a varázslóban.
Dumbledore végül egy kis bevezető után kimondta a szót: Mágia. Tomra ez elsöprő erővel hatott, és csakhamar elkezdett beszélni különös képességeiről:
"Meg tudok mozdítani tárgyakat anélkül, hogy megérinteném őket. Rá tudok venni állatokat, hogy azt tegyék, amit mondok anélkül, hogy idomítanám őket. El tudom érni, hogy másokkal rossz dolgok történjenek, olyanokkal, akik bosszantanak. Bántani tudom őket, ha akarom... (...) Tudtam, hogy más vagyok. Tudtam, hogy különleges vagyok. Mindig tudtam, hogy van valami..."
Tomnak tehát nem okozott túl nagy meglepetést, hogy varázsló, Dumbledore-tól viszont elvárta, hogy bizonyítsa be, ő is az. Az igazgató így aztán felgyújtotta a szekrényt, melyben a fiú kevéske holmiját tartotta, ám nem tesz benne semmi kárt, és a "mutatvány" végeztével a kisfiú rögtön közölte, hogy egy ilyen (pálca) neki is kell.
A szekrényben azonban mocorogni kezdett valami. Egy doboz, tele kincsként őrzött lim-lommal... Kiderül, hogy a kis Tom keze bizony igencsak enyves. Dumbledore figyelmeztette, hogy Roxfortban nem tolerálják a lopást, ami esetünkben inkább trófeagyűjtés volt, és a tárgyakat vissza kell adnia.
Azután elmondta, hogy Roxfortban megtanítják majd használni a varázserőt, de kontrolálni is, mert ahogy ő most él a hatalmával, az elfogadhatatlan, és a törvények is büntetik.
Tom ezután lényegre törő kérdéseket tett fel; kikérdezte Dumbledore-t mindarról, ami az iskolához kell, de további segítséget nem fogadott el. Nem tartott igényt Dumbledore társaságára az Abszol úti bevásárláskor, mondván, ő mindig mindent egyedül csinált, és ez ezután sem lesz másképp. És kiderült az is, hogy a kisfiú nem szereti a Tom nevet, mert azt rajta kívül mások is viselik.
Dumbledore úgy tért vissza az árvaházi látogatásról az iskolába, hogy elhatározta, szemmel tartja majd a fiút, bár nem tudta, kivé válik majd az évek során. Aggasztotta, hogy fiatal kora ellenére túlságosan is céltudatosan tudta használni a varázserejét, ami ilyen fiatal korban még nem jellemző. Ráadásul arra használta, hogy megfélemlítsen, megbüntessen és befolyásoljon vele másokat. Kiderült az is, hogy párszaszájú, de Dumbledore szerint az igazi probléma a fiúban egyértelműen megmutatkozó kegyetlenség, titkolózás és uralkodási vágy volt.
Dumbledore felhívta néhány dologra Harry figyelmét, miután visszatértek az emlékből:
Az egyik az volt, hogy Tom Denem visszautasította, hogy bármiben is osztoznia kelljen más emberekkel olyasvalamin, ami hozzá tartozik. Nem akart átlagos lenni, másokhoz hasonlítani. Ezért is találta ki magának később a Voldemort nevet.
A másik, hogy tökéletesen önellátó volt. Nem voltak barátai, de nem is tartott igényt rájuk. Nem kért a segítségből, mindent egyedül csinált. Később a halálfalók közül is sokan hitték azt, hogy a bizalmasává váltak, hogy ismerik és megértik őt, ám Voldemort soha senkit nem engedett közel magához.
Az utolsó dolog amit az igazgató fontosnak tartott kiemelni, az volt, hogy Tom Denem trófeákat gyűjtött. A dobozban található tárgyak is mind az áldozataitól származtak. Ennek pedig elmondása szerint óriási jelentősége volt a későbbiekben is.
Ezzel beszélgetésük véget ér. Harry mielőtt távozott volna, észrevette, hogy Dumbledore irodájából a kis asztalról eltűnt a fekete köves gyűrű, ami legutóbb még ott volt. Ám az igazgató nem fejtette ki, hogy miért.