28. fejezet

A Herceg szökése

Harry még szinte fel sem fogta, hogy mi történt, Piton máris magával rángatta Dracót és sebesen távozott a toronyból. A többi halálfaló követte őket. Harry ekkor vette észre, hogy egy ideje már nem a bénító átok, hanem a sokk tartja mozdulatlanságban. Amint felocsúdott, ledobta magáról a láthatatlanná tévő köpenyét, és az utolsóként távozó halálfaló után küldött egy sóbálvány átkot. Azután lerohant a lépcsőn, egyenesen az épületbe. Odabent döbbenetes látvány fogadta: Mindenütt por, leomlott falak, összetört berendezési tárgyak éktelenkedtek, a küzdelem azonban még mindig folyt.
Látta még egy pillanatra Pitont, ahogy eltűnik Dracóval a folyosó végén, ám ekkor rátámadt Fenrir Greyback. Egy kábító átok azonban még időben kiütötte a vérfarkast. Ginny derekasan küzdött, és talpon volt Ron, McGalagony, Tonks és Lupin is, ám a földön többen is eszméletlenül, vértócsában hevertek. Harry utat tört magának a harcolók között és tovább követte Pitont. Közben azon járt az esze, hogy vajon a Szükség Szobája felé menekülnek-e, vagy netán azt már lezárták az aurorok. Ám amikor meglátott egy véres lábnyomot a főbejárat felé vezető úton, úgy gondolta, a halálfalók bizonyosan arra menekülnek.
Egyre-másra jelentek meg a folyosókon pizsamás, álomittas diákok is, akiket a zaj ébresztett fel, de Harry nem állt meg, hogy elmagyarázza nekik, mi történt. Félúton találkozott és tűzharcba keveredett a halálfaló testvérpárral, akik fent voltak a toronyban, ám sikerült leráznia őket. Az előcsarnokba érve a tölgyfa bejárati ajtót berobbantva találta, és körülötte a padlón vérfoltok éktelenkedtek, a Griffendél pontállását mutató homokóra pedig ripityára tört.
Kiérve a birtokra három alakot látott a távolban a kapu felé igyekezni. Tudta, hogy Roxfort határát átlépve azonnal hoppanálni fognak, ezért miden erejét összeszedve indult utánuk, és kisvártatva már azt is ki tudta venni, hogy a hátrébb lévő alak egy hatalmas termetű szőke halálfaló, előrébb pedig Piton és Draco sietnek.
A távolban villanások látszottak, és egy idő után rájött, hogy Hagrid próbálja megállítani a halálfalókat. Az óriás iránt feltámadt aggodalma megkétszerezte az erejét, ám ekkor hátba találta egy átok, amitől hasra vágódott. Pálcáját azonban szorosan tartotta a kezében, és még hátra sem fordult, amikor már tudta, hogy a testvérpár érte őt be. Az egyiket el is találta, de több időt nem vesztegetett rájuk, hanem rohant tovább Pitonék után.
Hamarosan Hagridot is meglátta, aki kitartóan állta a szőke halálfaló átkait, hiszen az anyjától örökölt óriásvére megvédte. Harry elsietett mellettük, majd egy átkot lőtt ki Pitonra, ami mellé ment. Az ex-professzor ekkor rákiáltott Dracóra, hogy meneküljön, majd szembefordult vele. Harry épp készült kimondani a Cuciót, ám Piton hárította, és ettől a fiú hátraesett. Fél füllel hallotta, hogy a szőke halálfaló felgyújtotta Hagrid kunyhóját, mire az óriás kétségbeesetten kiabálni kezdett, Agyar ugyanis odabent volt.
Ismét megpróbálta kimondani Pitonra a Cruciót, ám a férfi ugyanolyan könnyedén hárította, mint az előzőt.
"- Ne próbálkozz főbenjáró átkokkal, Potter! - kiáltotta túlharsogva a tomboló lángokat, Hagrid kiáltozását és a csapdában vergődő Agyar kétségbeesett vonyítását. - Nincs hozzá sem merszed, sem pedig tudásod...
- Incarc... - kiáltotta Harry, de Piton egy majdhogynem laza csuklómozdulattal kivédte.
- Küzdjön maga is! - ordított rá Harry. - Küzdjön, maga gyáva...
- Gyávának neveztél, Potter? - üvöltötte Piton. - Az apád soha nem támadt rám, csak ha négyen voltak egy ellen. Kíváncsi vagyok, őt minek neveznéd!
- Stupo...
- Újra és újra hárítani fogom, amíg meg nem tanulod, hogy fogd be a szád és zárd be az elmédet is, Potter! - mosolygott gúnyosan Piton, miközben ismét eltérítette Harry átkát. - Most már gyere! - kiáltott azután oda a Harry háta mögött lévő termetes halálfalónak. - Ideje lelépni, még mielőtt ideérnek a Minisztériumból...
- Impedi...
Ám mielőtt még Harry be tudta volna fejezni a varázsigét, kínzó fájdalom hasított belé, és térdre esett a fűben. Valaki sikoltott, ő pedig biztosra vette, hogy belehal a fájdalomba, mert Piton halálra fogja kínozni, vagy az őrületig...
- Ne! - hangzott fel Piton kiáltása, és a fájdalom ugyanolyan hirtelen megszűnt, mint ahogy elkezdődött. Harry összegörnyedve feküdt a fűben kezébe szorítva a varázspálcáját és erősen zihált. Valahol a feje fölött Piton ordibált: - Elfelejtetted, milyen parancsot kaptunk? Potter a Sötét Nagyurat illeti - békén kell hagynunk! Gyerünk! Gyerünk!
És Harry érezte, ahogy a föld megremeg a feje alatt, amint a testvérpár és a nagytermetű halálfaló engedelmesen futásnak eredtek a kapu irányába. Harry dühében felüvöltött; ebben a másodpercben nem érdekelte az sem, hogy életben marad-e vagy meghal. Ismét talpra küzdötte magát, és vakon támolyogva keresni kezdte Pitont: a férfit, akit ugyanúgy gyűlölt, mint magát Voldemortot...
- Sectum...
Piton intett a pálcájával, és az átok ismét célt tévesztett, Harry azonban csak alig fél méterre volt tőle, és végre tisztán látta őt: A varázsló arcán most már nyoma sem volt a gúnyos mosolynak; a háttérben lobogó lángok egy dühödt arcot világítottak meg. Harry minden erejét összeszedve egy varázsigére koncentrált: Levi...
- Nem, Potter! - kiáltotta Piton. Azután egy hatalmas durranás hallatszott, majd Harry ismét hátraesett, ám ezúttal a pálcája is kirepült a kezéből. Hallotta Hagrid kiáltozását és Agyar vonyítását, miközben Piton odalépett hozzá és lenézett rá; ugyanúgy feküdt most ő is, pálca nélkül és védtelenül, akárcsak Dumbledore. Piton sápadt arca, melyet az égő kunyhó lángjai megvilágítottak, telve volt gyűlölettel, csakúgy, mint akkor, amikor Dumbledore-t megátkozta.
- Hogy merészeled a saját átkaimat használni ellenem, Potter? Én voltam az, aki kifejlesztette őket - én, a Félvér Herceg! És te ellenem fordítod a találmányaimat ugyanúgy, ahogy a mocskos apád, igaz? Nem hiszem, hogy... Nem!
Harry a pálcája után kapott, ám Piton megcélozta a pálcát egy átokkal, amitől felrepült a levegőbe, majd eltűnt szem elől.
- Akkor öljön meg - zihálta Harry, miközben szemernyi félelmet sem érzett, csupán haragot és megvetést. - Öljön meg, ahogyan őt is megölte, maga gyáva...
- NE - üvöltött rá Piton, és a vonásai hirtelen egészen embertelenné torzultak, mintha megháborodott volna, mintha ugyanolyan iszonyatos fájdalom gyötörné, mint az égő kunyhóba zárt vonyító, nyüszítő kutyát. - NEVEZZ ENGEM GYÁVÁNAK!
Majd belecsapott a levegőbe. Harry úgy érezte, mintha egy izzó korbáccsal vágtak volna az arcába, és ismét elterült a földön. Fénypontok cikáztak a szemei előtt, és egy pillanatig úgy érezte, nem kap levegőt. Azután szárnysuhogást hallott a feje felől, miközben egy hatalmas árnyék eltakarta a csillagos égboltot. Csikócsőr nekirepült Pitonnak, aki hátratántorodott a rátámadó borotvaéles csőrök elől. Mialatt Harry erőlködve felült az utolsó ütéstől még mindig zúgó fejjel, látta, ahogy Piton erejét megfeszítve rohan nyomában a hatalmas bestiával, aki úgy rikácsolt, ahogyan még Harry sohasem hallotta...
Harry talpra küzdötte magát, remegő térdekkel kutatni kezdett a pálcája után remélve, hogy lesz alkalma még támadni, de már akkor tudta, hogy késő, amikor ujjaival a fűben kotorászva dobálta szanaszét a kezébe akadó faágakat. És valóban; mire rátalált a pálcájára és megfordult, már csak a kapu körül köröző hippogriffet látta. Pitonnak sikerült az iskola határát átlépve hoppanálni."
Hagrid időközben kimenekítette a kutyáját a kunyhóból, Harry pedig segített neki eloltani a tüzet. Ezután a kastély felé indultak. Az óriás azzal nyugtatta a fiút, hogy semmi olyan nem történt, amit Dumbledore ne tudna helyrehozni, és amikor Harry elmondta neki, mi történt az igazgatóval, meg volt róla győződve, hogy félrebeszél. Biztos volt benne, hogy Dumbledore utasítására tartott Piton a többi halálfalóval, hogy szemmel tartsa őket.
Ahogy a kastély felé közeledtek, észrevették a legmagasabb torony tövében lévő csoportosulást, ami már Hagrid figyelmét is felkeltette, ezért odamentek. Harry némán tört utat magának a döbbent bámészkodók között és odalépett a halott igazgatóhoz. Tudta, hogy nincs remény már abban a pillanatban, amikor elhangzott a halálos átok, hiszen másképp nem szűnhetett volna meg a bénító átok, amit Dumbledore rábocsátott.
Sokáig nézte a professzort, aki olyan volt, mintha csak aludna. Azután észrevette a zsebében az arany medált, amit néhány végtelenül hosszú órával ezelőtt a barlangból hoztak el. Valószínűleg a dulakodás közben nyílt szét, és Harry azonnal tudta, hogy valami nincs rendben vele. Ahogy a kezébe vette, látta, hogy nincs rajta semmiféle jelzés vagy díszítés, és nem is olyan nagy, mint az, amit a merengőben látott. A belsejében pedig a portré helyett egy kis cetli volt. Harry kivette és elolvasta:

"A Sötét Nagyúr részére

Tudom, hogy halott leszek jóval azelőtt, hogy ezt elolvassa, de azt akarom, hogy tudja, én voltam az, aki felfedezte a titkát. Elloptam az igazi horcruxot, és el is fogom pusztítani, amilyen hamar csak tudom.
Annak reményében nézek szembe a halállal, hogy mire szembekerül az ellenfelével, ismét halandó lesz.

R.A.B."