15. fejezet

A törhetetlen eskü

Közeledett a karácsony, és ezzel együtt emelkedetté vált a hangulat a kastély falai között. Ron is felhagyott addigi mogorvaságával - bár ennek nagy valószínűséggel nem sok köze volt az ünnepekhez, - és újra visszatért a humora, Harry mégsem tudott ennek igazán örülni, hiszen nem elég, hogy hozzá kellett szoknia Lavender gyakori társaságához, aki minden percet időpocsékolásnak tartott, amit nem Ron karjai közt töltött, de még azt is el kellett viselnie, hogy ismét kénytelen volt kétfelé szakadni barátai kedvéért. Ron és Hermione ugyanis egyáltalán nem beszéltek egymással.
Hermione figyelmeztette Harryt, hogy Romilda Vane vezényletével néhányan arra készülnek, hogy szerelmi bájitalt itassanak vele annak érdekében, hogy közülük válassza ki a szerencsést, aki elkísérheti Slughorn bulijára. A lány még azt is tudni vélte, hogy a bájitalokat egyenesen Fred és George üzletéből szerezték be, és habár az onnan származó holmik ki vannak tiltva az iskolából, egyszerű gyógyfőzeteknek álcázva mégis bekerülhettek.
Harry ezt hallva egyből rákérdezett, hogy akkor a megátkozott nyaklánc miért ne kerülhetett volna be ugyanilyen könnyedén az iskolába, Hermione azonban azt felelte, hogy az álságdetektorok a fekete mágiával átitatott tárgyakat szűrik ki, de azt nem, ha egy üvegben más van, mint ami a címkéjén szerepel. A szerelmi bájitalok ráadásul nem is tartoznak a fekete mágia körébe. A lány végezetül azt tanácsolta Harrynek, hogy sürgősen kerítsen magának kísérőt a partira, attól talán megnyugszanak a kedélyek.
És valóban, ahogy visszatértek a Griffendél klubhelyiségébe, Romilda azonnal traktálni kezdte Harryt, és miután a fiú visszautasította a violalikőrt, erőszakkal rátukmált egy doboz lángnyelv-whiskeyvel töltött bonbont, amit Harry a békesség kedvéért el is fogadott.
Másnap Harry összefutott a folyosón Luna Lovegooddal, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte a lányt, lenne-e kedve elkísérni őt Slughorn partijára. Luna örömmel igent mondott, a diákokból azonban általános döbbenetet váltott ki Harry választása.
A parti délutánján a klubhelyiségben Ron szokás szerint látványosan ölelkezett Lavenderrel, Hermione pedig beszédbe elegyedett a hozzá csatlakozó Parvatival. A téma természetesen az esti események körül forgott, és Hermione ki is használta az alkalmat, hogy kellő hangerővel megemlítse, az ő partnere Cormac McLaggen lesz. Parvati faggatózására azt is elmondta, hogy járnak, Ron pedig feszülten hallgatta minden egyes szavát.
Az előcsarnokban, ahova Harry megbeszélte a találkozót Lunával, egy nagy csapatnyi lány verődött össze annak reményében, hogy a fiú talán meggondolja magát és mégis inkább közülük választ valakit. Ő azonban eltökélt volt, és a magához képest ezúttal egész csinos lánnyal karöltve felvonult Slughorn irodájába - ami meglepően tágas volt a többi tanár irodájához képest.
Odabent hangos zene szólt, manók sürgölődtek a seregnyi vendég között, akik némelyike híres varázsló avagy boszorkány volt. Slughorn rögtön az érkezésük után fülön csípte Harryt és odacipelte egy régi tanítványához, Eldred Worple-hoz, aki írt egy - feltehetően híres - könyvet a vámpírokról, és történetesen magával hozta barátját, Sanguinit is, a vámpírt. Utóbbi magas volt, szemei alatt sötét árkok húzódtak, és szemlátomást unatkozott. Worple arról próbálta meggyőzni Harryt, hogy bízza rá az életrajza megírását. Csupán néhány interjút kérne Harrytől, garantáltan nem tartaná fel sokáig, és a könyv meglenne néhány hónap alatt. Miközben beszélt, Sanguini végképp elunta a társaságukat és éhes tekintettel megindult egy csapat őket bámuló lány felé, ám az író visszaparancsolta melléjük és rendreutasította. Legnagyobb csalódására azonban Harry kereken visszautasította az ajánlatot és faképnél hagyta őket.
Szerencsére megtalálta Hermionét, aki épp McLaggen elől menekült. A lány kifejtette, hogy McLaggenhez képest Gróp egy úriember, és hogy mennyire bánja, amiért nem Zacharias Smith-t választotta partneréül, de úgy gondolta, Ront jobban fogja idegesíteni McLaggen.
Lunával hármasban elvergődtek a terem széléig, ahol is Trelawney professzorba botlottak. A hölgy kissé már felöntött a garatra, ezért először észre sem vette Harryt, csak Firenze miatt füstölgött, akivel osztoznia kellett a tanórákban. Ezt eléggé megalázónak találta.
Hermione időközben eltűnt, mert újra meglátta McLaggent, helyette azonban feltűnt Slughorn, aki rögtön csatlakozott is hozzájuk. A professzor ismét áradozni kezdett Harry bájitalkészítő tehetségéről és kifejtette, hogy nem sok hozzá hasonlóan tehetséges diákot volt szerencséje tanítani. Talán csak Perselus Pitont.
Harry legnagyobb megrökönyödésére Slughorn ekkor kinyújtotta a karját és látszólag a semmiből odarángatta melléjük az emlegetett professzort.
"- Ne bujkálj, Perselus, inkább gyere és csatlakozz hozzánk! - invitálta Slughorn vidáman. - Éppen Harry kivételes bájitalfőző tehetségéről beszéltem! De bizonyára ehhez te is hozzájárultál, hiszen öt évig tanítottad őt!
- Különös, bennem a leghalványabb benyomás sem támadt afelől, hogy bármit is sikerült volna tanítanom Potternek - felelte Piton, aki összeszűkült szemekkel méregette Harryt, miközben Slughorn karja abroncsként fogta át a vállát.
- Akkor hát természet adta képessége van a fiúnak! - kiáltotta Slughorn. - Látnod kellett volna, mit művelt az első órámon az élő halál eszenciájával! Soha egyetlen diáknak sem sikerült még elsőre így megközelítenie a tökéletes eredményt! Talán még neked sem, Perselus...
- Valóban? - kérdezte Piton csöndesen, és a szemei továbbra is Harryébe fúródtak, akit elfogott a nyugtalanság."
A beszélgetést váratlan incidens zavarta meg: Frics közeledett feléjük, aki a fülénél fogva cipelte magával Draco Malfoyt. A gondnok elmondta, hogy a mardekáros fiú a folyosón ólálkodott és azt állította, hogy meghívták a partira csak elkésett. Habár Draco a nyomás hatására beismerte, hogy hazudott, Slughorn úgy döntött, megengedi, hogy itt maradjon és eltekint a büntetéstől is ez egyszer. A fiú azonban nem tűnt különösebben boldognak ettől a hírtől, és Harrynek az is feltűnt, hogy valóban betegnek látszik: A szemei alatt sötét árkok húzódtak, a bőrének pedig mintha egy kis szürkés árnyalata lett volna.
Piton dühös, de egyben aggódó arckifejezéssel bámult Dracóra, amikor az feltűnt a gondnok oldalán, de villámgyorsan rendezte a vonásait, majd kijelentette, hogy beszélni akar a fiúval és Slughorn tiltakozása ellenére kikísérte őt a teremből. Harry arra hivatkozva, hogy a mosdóba megy, utánuk osont a láthatatlanná tévő köpeny jótékony takarásában. Egy tanteremben talált rájuk, és fülét a kulcslyukra tapasztva igyekezett kihallgatni mindent, amit csak lehetett:
"- ... nem követhetsz el hibákat, Draco, mert ha kirúgnak...
- Semmi közöm nem volt hozzá!
- Remélem, hogy igazat mondasz, mert ez egy hatalmas ostobaság volt. És már gyanakszanak rá, hogy benne van a kezed.
- Ki gyanakszik rá? - kérdezte Malfoy mérgesen. - A legutóbbit nem én csináltam, oké? Annak a Bellnek biztos van egy titkos ellensége... Ne nézzen rám így! Tudom, hogy miben sántikál, nem vagyok hülye, de nem fog menni! Meg tudom akadályozni!
- Ah, Bellatrix néni okklumenciát tanít neked, látom - szólalt meg Piton egy rövid szünet után. - Miféle gondolatokat próbálsz elrejteni a mestered elől, Draco?
- Nem próbálok elrejteni előle semmit, de nem akarom, hogy maga beleavatkozzon! - Harry még szorosabban tapasztotta a fülét a kulcslyukra... Mi történhetett, hogy Malfoy ilyen hangnemben beszél Pitonnal? Pitonnal, aki iránt világ életében tiszteletet tanúsított és akit talán még kedvelt is?
- Tehát ezért kerültél egész félében? Féltél, hogy beleavatkozom? Tisztában vagy vele, hogy ha bárki más megtagadta volna, hogy az irodámba jöjjön, miután odarendeltem, akkor...
- Büntessen meg! Panaszoljon be Dumbledore-nál! - gúnyolódott Malfoy.
- Nagyon jól tudod, hogy egyiket sem áll szándékomban megtenni ezek közül - felelte Piton némi szünet után.
- Akkor jobb lenne, ha leszokna arról, hogy folyton az irodájába rendel!
- Hallgass ide - szólalt meg Piton olyan halkan, hogy Harrynek tiszta erőből rá kellett tapasztania a fülét a kulcslyukra, hogy bármit is halljon. - Próbálok segíteni neked. Megesküdtem az anyádnak, hogy megvédelek. Megkötöttem a törhetetlen esküt, Draco...
- Akkor úgy néz ki, hogy meg kell szegnie, mert nekem nem kell a maga segítsége! Ez az én feladatom, engem bízott meg vele, és én el is végzem. Van egy tervem, ami működni fog, csak egy kicsit tovább tart, mint ahogy számoltam!
- Mi a terved?
- Magának semmi köze hozzá!
- Ha elmondod, hogy mit tervezel, segíthetek...
- Megvan a kellő segítségem, köszönöm! Nem vagyok egyedül!
- Ma este viszont nyilvánvalóan egyedül voltál, ami óriási könnyelműség volt! A folyosókon járkálni őrszemek és védelem nélkül, ez alapvető hiba...
- Velem jöhetett volna Crak és Monstro, ha nem adott volna nekik büntetőmunkát!
- Fékezd a hangodat! - csattant fel Piton, miután Malfoy hangja az ingerültségtől egészen éles lett. - Ha a barátaid, Crak és Monstro a közeljövőben le szeretnék tenni a sötét varázslatok kivédése RBF-vizsgájukat, akkor kissé szorgalmasabban kell dolgozniuk, mint ahogy idái...
- Mit számít ez? - kérdezte Malfoy. - Sötét varázslatok kivédése... ez csak egy vicc, nem? Egy színjáték. Mintha bármelyikünknek is védelemre lenne szüksége a sötét varázslatok ellen...
- Ez egy olyan színjáték, amire szükség van a sikerhez, Draco! - felelte Piton. - Mit gondolsz, hol lettem volna annyi éven át, ha nem tudnám, hogyan kell szerepet játszani? És most figyelj rám! Könnyelmű vagy, elmászkálsz éjszakánként, hagyod, hogy lefüleljenek, és ha olyan segítőtársakban bízol, mint Crak és Monstro...
- Nem csak ők vannak, mások is az én oldalamon állnak, akik különbek!
- Akkor meg miért nem bízol meg bennem, hiszen én...
- Tudom, hogy miben mesterkedik! El akarja tőlem venni a dicsőséget!
- Úgy beszélsz, mint egy gyerek - jegyezte meg Piton hidegen néhány másodpercnyi hallgatás után. - Megértem, hogy az apád letartóztatása és börtönbe zárása kiborított, de..."
Draco azonban nem hagyta, hogy folytassa. Ezen a ponton ugyanis befejezettnek nyilvánította a beszélgetést és egyetlen szó nélkül kiviharzott a teremből. Harry a láthatatlanná köpenybe burkolózva lélegzetvisszafojtva várta, amíg Piton is visszatért a partira, agyában pedig ezalatt egymást kergették a gondolatok.